Levelet kaptam life...

Az e-mailek korában egyre kevesebben gondolnak arra, hogy a postai levelezésnek van-e még egyáltalán létjogosultsága. Az internetes küldés gyors, szinte azonnali kézbesítést tesz lehetővé és az abban jártasaknak maga a gépelés is gyorsabban megy, mint a kézzel írás. Közbevetőleg: még régebben olvastam egy hírt arról, miszerint az USA államainak többségében kivették az írástanítást az órarendből, és csak a tízujjas gépelés képessége szerepel a követelmények között. Mintha a világ kezdene elfelejteni mindent, ami valaha a kulturális értékek közé tartozott.

Pedig levelet kapni és arra válaszolni jó. Igaz, el kell menni vele a Postára, fel kell adni, még pénzbe is kerül és persze várni kell 2-3 napot (elsőbbségivel csak 1-et) a megérkezésre, mégis van benne valami, ami az e-mailekben nincs meg. A személyesség varázsa. Minden betű, melyet a levelezőtárs leírt, a szavak jelentésén felül egy plusz jelentést is hordoz -- látni, milyen hangulatban írta a levelet, ideges volt-e vagy nyugodt, sietett-e, vagy megfontoltan írt, sok hibát vét-e, kapkod-e és még sorolhatnám.

Szóval... kaptam levelet. Többet is. Válaszoltam is rá. Van ezekben a levelekben valami különleges... nem csak a szavak jönnek-mennek ilyenkor, hanem jelentősége van a papírnak, a címzésnek, az itt-ott elrejtett utalásoknak, kis kedvességeknek, esetenként személyes tárgyaknak. Várakozással telve érkezek haza azokon a napokon, amikor tudom, hogy ma fogok kapni levelet (ha a Posta is úgy akarja...). Aki hozzám hasonlóan űzi még e tevékenységet, azt hiszem, átérzi és tudja, miről is beszélek. A kibontás, és az első sorok... Egyszerre ízlelgetnéd, értelmeznéd a szavakat, az újdonság varázsa még benned él, de közben próbálsz gyorsan is olvasni, mert hajt a kíváncsiság, milyen új gondolatok jöhetnek még, hogy a végén aztán összeálljon a kép, és megtalálja az ember az egész levél mibenlétét, tartalmát.

Egyszóval: levelezni -- jó.