Régi-új ismerősök

Azt hinné az ember, hogy a frászbúk megkönnyíti az ismerőseivel való kapcsolattartást. Hát nem. Ha már három emberrel beszélgetek egyszerre, az is nehezen követhető, és persze nem tudok mindenkire figyelni azonos intenzitással. Akire pedig éppen kevesebb figyelem koncentrálódik, az esetleg értetlenkedik, magára veszi -- és nem tudom eldönteni, joggal-e. Nem tudom eldönteni, bennem van-e a hiba, vagy ez tényleg lehetetlen vállalkozás?

Kardinálisabb kérdés azonban a régebbi ismerősök esete. Elsodort tőlük az élet, vagy elsodorta őket tőlem az élet, és igazából a frászbúk se hozta őket vissza. Néha-néha előkerülnek vagy előkerítem őket hónapok, akár évek múltán, és bár próbáljuk ott folytatni, ahol anno valamiért abbahagytuk, már nem lehet, mert annyi minden történt, történhetett azóta, hogy szinte kiestünk egymás élettörténetéből.

Valahol ez azért természetes. Most, hogy a fővárosban vagyok, az itteniekre nagyobb figyelem összpontosul, már csak a személyesség lehetősége miatt is. Két hét múlva megint fordul a kocka, Debrecenben leszek, és az ottani barátaimmal, ismerőseimmel töltöm majd mindennapjaimat. Persze ott a frászbúk, és próbálom a többiekkel is tartani a kapcsolatot, de ez engem sosem töltött el megelégedéssel.

Nem elég.

Kell a személyes jelenlét ahhoz, hogy valakivel igazán megmaradjon a kapcsolat. Ha messze van, ha elmegy... akkor egyre több és több energiát kell fektetni abba, hogy a kapcsolat megmaradjon. A következő személyes találkozóig mindenképp.

Talán egy átmeneti megoldás a telefon. De az is kevés. Legalábbis nekem. Bár jócskán a "technológiába beleszületett" Y generációba (1976-1995 között születettek) tartozom, a személyes találkozás igénye még nem veszett el, a következő ("Z": 1996-tól máig) generációból azonban egyre inkább kiveszni látszik ez az igény. Persze ne legyen igazam. Ma már a frászbúkon mindent meg lehet beszélni.

Sajnos? Szerencsére?

Akárhogy is, várom a találkozásokt és várom/küldöm a postai leveleket is. Biztosan én vagyok az öreg... :P